Az Európai Uniós Foglalkoztatást Elősegítő Alapítvány együttműködés reményében lépett kapcsolatba a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. Ennek keretében az alapítvány képviselői 3 napos szakmai látogatást tettek az egyetem kolozsvári karán.
Az együttműködés középpontjában az Európai Unión belüli foglalkoztatás megvalósítása állt, különös tekintettel a hallgatók idényszerű, magyarországi foglalkoztatására.
Mi volt a szakmai látogatás célja?
Célunk az volt, hogy átfogó ismereteket adjunk át a munkavállalás lehetőségeiről és folyamatáról. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően a két fél a programot egy interaktív előadás keretében valósította meg.
Az előadás első felében a hallgatóság megismerte a foglalkoztatási formákat, köztük a tipikus és atipikus munkavégzési lehetőségeket. Emellett szakmai tanácsokat kaptak az önéletrajzírással és az állásinterjún való részvétellel kapcsolatban.
Az előadók konkrét példákon keresztül mutatták be, mire fontos odafigyelni munkavállalásnál, például:
- személyes adatok biztonsága,
- legális munkavégzés,
- törvényi feltételek teljesülése,
- munkavállalói tudatosság.
Miről szólt a „Fesztivál, avagy az ideális idénymunka” című prezentáció?
Az előadás második részében a hallgatók egy konkrét idénymunka humán menedzsmentjének folyamataiba nyerhettek bepillantást.
A „Fesztivál, avagy az ideális idénymunka” című prezentáció bemutatta egy fesztivál adott tevékenységet ellátó szervezetének felépítését és működését.
A résztvevők láthatták egy cég belső folyamatait, többek között azt, hogyan történik:
- a munkaerő toborzása,
- a munkavállalók leszervezése,
- a projekt alatti menedzselés,
- az esemény befejezését követő munkaügyi lezárás.
Milyen eredményeket hozott a kolozsvári szakmai út?
Az előadások során a hallgatóság aktívan vett részt, és nagy érdeklődést mutatott. Ez számunkra visszaigazolást adott arra, hogy van létjogosultsága az ehhez hasonló együttműködéseknek.
A látogatásnak köszönhetően számos fiatalhoz sikerült eljutnunk, tanácsokat adni számukra, valamint lehetőséget biztosítani arra, hogy éljenek a kétirányú kommunikáció adta lehetőségekkel.
Fontos célunk volt, hogy a hallgatók bizalommal keressenek bennünket a munka világa és az integráció témaköreiben.
Hogyan támogatja ez a program az alapítvány további munkáját?
A pályázat által létrejött kolozsvári szakmai út során információ- és eszmecserét tudtunk megvalósítani, amely nagy mértékben támogatja az alapítvány további szakmai munkáját.
Ezen tapasztalatok mentén kezdtük el kialakítani a következő évek szakmai programjainak egy részét. Ezek központi témája továbbra is:
- az integráció,
- a munkavállalás,
- a térségben élők munkavállalásának elősegítése,
- a fiatalok munkaerőpiaci tudatosságának fejlesztése.